|
Monzinger Ferenc dalénekes vagyok.
Ének- zenei tanulmányaimat 1986-ban kezdtem, majd ezt követően
1990-ben az Országos Szórakoztató-zenei Központnál előadó- énekművészi
vizsgát tettem.
Az azóta eltelt idő alatt nagy sikerrel népszerűsítettem a magyarnótát, a magyar dalt. Nótáimmal, dalaimmal országunkban, valamint
határainkon túl is számos rendezvényen vettem részt, kiváló művésztársak
közreműködésével. Szívesen tűzöm műsoromra a szebbnél szebb magyarnótákat, operetteket, a pergő ritmusú cigány dalokat. Eddigi pályám
során két önálló kazettám, egy közös kazettám, és egy válogatás
cd-m jelent meg. Számos közös,
humoros produkcióban, szerepeltem, amelyet nótás művésztársaimmal valósítottunk meg. Volt már részem bakajelenetben, csárdajelenetben,
kávéházi jelenetben, dáridó paródiában, "asszonykórusban"
és még sorolhatnám a sok vidám, zenés, nótás műsort. 2008-ban
indult legújabb közös gasztrohumoros produkciónk, az "Éneklő
Szakácsok" amelyet két művésztársammal alkotok, és így szórakoztatjuk a kikapcsolódni vágyó
kedves közönséget.
Amennyiben szeretné, hogy szervezett programján pl: egy ízletes vacsora után, egy humoros, zenés műsor adja meg rendezvénye hangulatát,
akkor szíves figyelmébe ajánlom látványos műsorunkat.
Elérhetőségem: 06 30 399-36-26
|